6.fejezet Adrenalin
Megveregette a fejem.
– Olyan vagy, mint egy baba. – ugratott – Egy porcelán baba.
A szemeimet forgattam és egy lépéssel hátrébb álltam. – Ne kezdjük megint ezt az albínós baromságot.
-Komolyan, Bella, ennyire biztos vagy benne? – A vörös karját az enyém mellé tette. A különbség hízelgõ volt. – Soha nem láttam még nálad sápadtabb embert… , kivéve – Elharapta a mondatot és én meg félrenéztem. Próbáltam nem megérteni azt, hogy mit akart mondani.
-Akkor motorozunk, vagy sem?
- Csináljuk. – helyeseltem, sokkal lelkesebben, mint amilyen fél perccel ezelőtt voltam. A befejezetlen mondata emlékeztetett arra, hogy mért vagyok itt.
„Rendben, hol van a kuplungod?”
Rámutattam a fogantyúra a bal oldali kormányomon. Hiba volt elengedni a fogást. A nehéz bicikli imbolygott alattam, azzal fenyegetve, hogy lelök az egyik oldalra. Újra megragadtam a kart, próbálva egyenesen tartani.
„Jacob, ez nem fog fennmaradni,” panaszkodtam.
„De fog, amikor mozgásba lendülsz,” ígérte. „Most, hol van a féked?”
„A jobb lábam mögött.”
„Rossz.”
Megragadta a jobb kezem és ujjammal körbefogta a fogantyút a gázadagoló felett.
„De azt mondtad…”
„Ez az a fék, amit akarsz. Ne használd a hátsó féket most, csak későbbre, amikor tudod, hogy mit csinálsz.”
„Ez nem hangzik jól,” mondtam gyanakodva. „Mindkét fék ugyanolyan fontos, nem?”
„Felejtsd el a hátsó féket, rendben? Itt…” Körbefogta kezével az enyémet és leszoríttatta vele a kart. „Így tudsz fékezni. Ne felejtsd el!” Szorította meg újra a kezem.
„Jó,” értettem egyet.
„Gázpedál?”
Elfordultam a jobb oldali markolathoz.
„Sebességváltó?”
Megböktem a bal vádlimmal azt..
„Nagyon jó. Azt gondolom, hogy te mindegyik részt megtanultad. Most már csak mozgásba kell hoznod.”
„Uh-huh,” motyogtam, ijedt voltam ahhoz, hogy többet mondjak.. A gyomrom furcsán eltorzult és azt hiszem a hangom is megtörhetett. Rettegtem. Próbáltam azt mondani magamnak, hogy a félelem értelmetlen. Már túléltem a legrosszabb dolgot, ami lehetséges. Azzal összehasonlítva, miért kellene bárminek most megijesztenie engem? Képesnek kellene a halál arcába néznem és nevetnem.
A gyomrom nem vette be.Sem a baba.
Lebámultam a koszos út hosszú sávjára, amit minden oldaláról sűrű, ködös zöld borított. Az út homokos volt és nyirkos. Jobb, mint a sár.
„Azt akarom tőled, hogy szorítsd le a kuplungot,” -Jacob utasított.
Körbefontam az ujjaimat a kuplungon.
„Most ez kulcsfontosságú, Bella,” hangsúlyozta Jacob. „Ne engedd el ezt, rendben? Azt akarom, hogy tettesd azt, hogy egy élő gránátot adtam. Az érintkező láb kint van, és te fogod le azt.”
Szorosabban szorítottam.
„Jó. Gondolod, be tudod rúgni a kart?”
„Ha megmozdítom a lábam, leesek,” mondtam neki a csikorgó fogaimon keresztül, és az ujjaim körbeszorították az élő gránátomat.
„Rendben, én csinálom. Nehogy elengedd a kuplungot!”
Hátrébb lépett és akkor hirtelen lerántotta a lábát a pedálról. Volt egy rövid hasító zaj, és a tolóereje megremegtette a biciklit. Elkezdem oldalra esni, de Jake elkapta a motorbiciklit mielőtt az a földre lökött volna.
„Maradj így,” bátorított. „Még mindig meg van a kuplung?”
„Igen,” ziháltam.
„Helyezd el a lábaidat—újra megpróbálom.” De az ülés hátuljára rakta a kezét, csak a biztonság kedvéért.
Még négy rúgásba tellett mielőtt az gyújtást kapott. Éreztem, ahogy a motor morog alattam, mint egy dühös állat. Addig markoltam a kuplungot míg az ujjaim meg nem fájdultak.
„Próbáld ki a gázpedált,” javasolta. „Nagyon könnyedén. És ne engedd el a kuplungot!”
Határozatlanul elfordítottam a jobboldali fogantyút. Bár a mozdulat apró volt, a bicikli morgott alattam. Most mérgesnek és éhesnek hangzott. Jacob mély elégedettséggel mosolygott.
„Emlékszel, hogy kell első sebességbe rakni?” kérdezte.
„Igen.”
„Nos, rajta, csináld!”
„Oké.”
Várt néhány másodpercet.
„Bal láb,” súgta.
„Tudom,” mondtam miközben vettem egy mély lélegzetet.
-Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni?” kérdezte Jacob. „Ijedtnek tűnsz.”
„Jól vagyok,” csattantam fel. Elsőre lerúgtam a gázpedált.
„Nagyon jó,” dicsért meg. „Most pedig, nagyon finoman, ereszd ki a kuplungot.”
Tett egy lépést hátra a biciklitől.
„Azt szeretnéd, ha elengedném a gránátot?” kérdeztem hitetlenkedve. Nem csoda, hogy hátrált.
„Így tudsz elindulni, Bella. Csak csináld, apránként!”
Ahogy elkezdtem a fogásomon enyhíteni, sokkolva szakított meg a hang, ami nem a mellettem álló fiúé volt.
„Ez vakmerő és gyerekes és ostoba, Bella,” dühöngött a bársonyhang.
Oh!” ziháltam és a kezeim leestek a kuplungról.
A motorbicikli akadozva elindult alattam, nagy nehezen de sikerűlt.Mentem.
-Szép Bella.-dicsért háturról Jake.
Oké menni fog.Ez egy kicsit lassú gyorsabban.-morogtam magamban.
A hang a fejemben visszatért. Még mindig csengett a füleimben—lágy, bársonyos visszhangok.
„Ne, Bella!”parancsolta a dühös, mézédes hang a fülemben. „Figyelj arra, mit csinálsz!”
Mondta miután majdnem elestem.
Ez eltérített eléggé a sebességtől, hogy észrevegyem, hogy az út elkezdett lassan balra kanyarodni, és én még mindig egyenesen mentem. Jacob nem mondta, hogy kell fordulni.
„Fék, fék,” mormogtam magamnak, és ösztönösen lecsaptam a bal lábammal, mintha a járgányomban lennék.
A bicikli hirtelenen instabillá vált alattam, először az egyik oldalra dőlöngélve, aztán a másikra. Tovább vonszolt engem a zöld fal felé, és én túl gyorsan mentem. Megpróbáltam elfordítani a kormányt a másik irányba, és az azonnali súlyeltolódás a föld felé tolta a biciklit, még mindig a fák felé sodorva.
A motorbicikli megint rajtam landolt, hangosan ordítva, áthúzva engem a nedves homokon, amíg valami állandóba nem ütköztem. Nem láttam. Az arcom összekeveredett a mohával. Próbáltam felemelni a fejem, de az utamban volt valami.
Szédültem és összezavarodtam. Úgy hangzott, mintha három dolog kuszálódott volna össze—a bicikli rajtam, a hang a fejemben, és valami más…
„Bella!” kiáltotta Jacob, és hallottam, ahogy a másik bicikli moraja megszakad.
Motorbicikli nem szegezett többé a földnek, és én körbefordultam levegőért. Minden morgás elnémult.
„Wow,” mormoltam. Megborzongtam. Ennek annak kellett lennie, a receptnek a hallucinációkhoz--- adrenalin meg baklövés meg hülyeség. Valami ehhez közeli, valahogyan.
„Bella!” hajolt felém nyugtalanul Jacob. „Bella, életben vagy?”
„Jól vagyok!”-suttogtam.
-Bella!És a baba.-kérdezi Jake.
A baba több mint jól van.Ő is élvezte.De nem hiszem hogy egyhamar ujra csinálom.Az Ő érdekében.Szerencs hogy az apja vámpír.Igy nincs semmi komoly baja .Még én is jol meg usztam !mindha....mindha a baba is tele lenne adrenalinnal.A babám védett meg.
-Remekül.!-mondom boldogan.Jake egy kicsit furán nézet majd igy szolt:-Honnan veszed?Mi van ha...-kezdi.
-Nincs semmi baja.-suttogtam.Hogy aggodik értünk.
-Oh Bella vérzik a fejed.-mondja majd leveszi a felsejét és a homlokomra nyomja.
Csak most vettem volna észre Jacob milyen helyes?Az izmai csak ugy....Istenem,.....megigézöek.
Jake elboditott volna?Olyan hülyének érzem magam.Hogy nézhetek rá?
Edwardra hogy néztem ilyenkor?Persze ez teljesen más.Mert Edward amikor elbodit sz összeesés szélén álok.De most csak álok és nézem a testén ,az arcát.A helyes arcát.Ő most olyan sovárgoan néz.
-Olyan helyes vagy Jake.-suttogtam.Ezt hangosan mondtam volna?Egyból el is pirultam.
-Nagyon beverhetted a fejed Bella.-mondta hacagva.
-Igezad lehet!-mondtam.Biztos igaza van.Huuhh.
-Na most haza viszlek!-jelentette ki.-Ne vigyelek mégis korházbe?Bármi...történhetett a kis babával.-mondta-Én csak a ti érdekeiteket nézem.-suttogta.
-Nem!-mondtam.-Nincs semmi bajunk.De köszönöm Jake.
-Ne köszönd.
-Ha megszülök ...még motorozhatunk majd.-mondtam.
-Mindenféleképpen.
-Oké.Akkor majd talán a baba is nagyot nevethet a mamája hülyeségén.
Jake felnevettet.
-Akkor még nem nevetni fog hanem hülye fejeket fog vágni.-mondta.-A növérem testvérének a lánya ilyen.Amikor én,a bácsikája valami hülyeséget csinálok ,hülye fejeket vág.
Felnevettem.
-Télleg?Akkor majd ha egy kicsit nagyobb lesz.-mondtam.
-Látom te már elöre gondolkodsz!-mondta.-Örülök hogy most már ha egy kicsit is de boldog vagy Bells.
-Én is örülök.-mosolyogtam rá.De ez nem igy volt ,ez csak a felszin.Belül a halált kivántam.
Igen a halált.Nélküle az életem nem sokat kér.De mégis a kicsibabámnak szügsége van rám.És már csak ezért ki kell birnom.
-Na menjünk Bells.-mondta.
-Oké.
Majd elindultunk.Még Reenével beszélnem kell telefonon.Azt mondta amikor tud majd elön ide Forksba hogy megnézze hogyvagyok.Egy kicsit nehezére eset elfogadnia hogy egy olyan férfitől várok gyereket aki elment...elhagyot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése